|
I. Gótikus és Fantázia Hastáncverseny |
|
|
|
|
Ez a rendhagyó verseny 2012 április 1-én az orientális tánc kiterjesztéséről szól. Azok a produkciók kapnak bemutatkozási lehetőséget, melyeket eddig nem igen lehetett hol felvonultatni.
Minden versenyen akad egy-két „kakukktojás”, mely annyira elüt a mezőnytől, hogy a zsűri legnagyobb jóindulata ellenére sem tudja a többivel összehasonlítani, így megfelelő módon értékelni sem. Holott az induló ugyanúgy felkészült, mint a többiek. Mások talán évek óta dédelgetnek magukban egy szokatlan ötletet, de el sem jutnak a megvalósításig. Legalábbis eddig nem jutottak el...Nektek, formabontó vagy, ha úgy tetszik, kissé elvetemült Táncosoknak szeretnénk most színpadot, nemes megmérettetést és szakmai segítséget biztosítani! Nem is akárhol kerítünk erre sort, hanem egy átlagtól elütő laikus közönség, a Tattoo Expo és Motorkiállítás látogatói előtt, akiknek ugyanúgy megmutathatjátok végre rejtett oldalatokat, mint egymásnak vagy a zsűritagoknak! A zsűritagok különleges táncaikkal szintén új oldalukat fedik majd fel!
Szegjétek meg a szabályokat, de tartsátok tiszteletben az orientális táncot! Mindenkinek eredményes felkészülést kívánunk!
Bővebb info: Tovább cikkre |
           
|
|
Fellépés a Gothica Fesztiválon a Nevergreen zenekar vendégeként |
|
|
|
|
Sokan megijednek attól, ha álmaik megvalósulni látszanak. Mert minden álom egy kihívás, egy feladat, aminek meg kell tudni felelni! Hát mi nem ijedtünk meg! Mikor 2011. elején úgy döntöttünk, hogy gótikus hastáncosokat faragunk magunkból, álmodoztunk arról, hogy nagy zenekarok meghívott vendégeként fokozzuk majd a zene hatását. És még egy év sem telt el, de Mi, a Magyar Gótikus Hastáncművésznők már másodszorra állhattunk ki az ország egyik legjelentősebb rockklubja, a Club 202 színpadára! A Tűzmadár után most a Nevergreen "húzta el a nótánkat", méghozzá a Gothica Fesztiválon!
|
|
Bővebben...
|
           
|
Bőregér bolt - gótikus hastánckellékek tömkelege |
|
|
|
Komplett gótikus hastánc öltözéket nehezen kap az ember lánya, de talán nem is baj. A színpadi kosztüm bár összetéveszthetetlen, mégis magában rejt rengeteg egyedi részletlehetőséget. A budapesti XIV. Tábornok utca 20/b. alatt meglapul egy igen figyelemre méltó bolt, ahol szinte úszkálhatunk a jobbnál jobb kiegészítőkben. Sőt! Ladár Gábor és csapata bármit ránk eszkábál, amiben meg kívánunk jelenni a színpadon. Épp ezért érdemes lesz indulni az első hazai Gótikus és Fantázia Hastáncversenyen, ami 2012. április 1-én kerül megrendezésre a Tattoo Expo és Motorkiállításon! A Bőregér ugyanis kedvezményt ajánlott fel minden indulónak és ajándékcsomagot a helyezetteknek!

|
|
Bővebben...
|
           
|

Ha nálunk, Magyarországon létezik "celeb-je" a dark-gothic szubkultúrának, akkor Linda Daemon, a Drugzone zenekar énekesnője mindenképp az! A kanadai származású énekesnő bármibe is fogjon, profizmusnál nem adja alább. Mindenképp érdemesnek láttam kikérni a véleményét arról, mitől lesz valaki jó gótikus előadóművész?
|
|
Bővebben...
|
           
|
Fellépés a Tűzmadár koncerten |
|
|
|
 
2011. november 4. Club 202
Nagyjából két héttel a koncert előtt kért fel bennünket a Tűzmadár zenekar, hogy emeljük a november 4-i koncertjük fényét egy páros gótikus hastánc produkcióval. A Club 202-ben került megrendezésre a buli. Két lányra volt szükség, hiszen két erkélyt helyeztek el a nézőtérrel szemben. A Club 202-nek olyan színpadi kialakítása van, ami kellő fantáziával nagyszerű műsor létrehozására ad lehetőséget.
|
|
Bővebben...
|
            |
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 Következő > Utolsó >>
|
|
1. oldal / 3 |